A Harley-Davidsonról még mindig nem feltétlenül egy modern, elektronikával telepakolt, kanyarvadász túramotor jut először eszünkbe. A Pan America ST viszont pontosan ilyen.
Legalábbis papíron.
Mert amikor elindulsz vele, nagyon gyorsan kiderül, hogy hiába lépett be a Harley egy olyan kategóriába, ahol már régóta ott vannak a japánok, a BMW vagy éppen a Ducati, nem akart belőlük még egyet építeni.
Ez továbbra is egy Harley.
És szerintünk ez az egyik legjobb dolog benne.
Már az első métereken van karaktere
A Pan America ST nem próbál eltűnni alattad.
Érzed a motort. Érzed a blokkot. Érzed, amikor gázt adsz neki. Van benne valami mechanikus, nyers karakter, amitől nem csak azt érzed, hogy egy nagyon gyors és nagyon kompetens túramotoron ülsz.
Történik valami.
És ezt egyre jobban értékeltük, ahogy teltek vele a napok.
Egy mai nagy túramotor könnyen lehet elképesztően jó úgy, hogy közben szinte túl tökéletes. A Harley ezzel szemben folyamatosan emlékeztet rá, hogy motort vezetsz.
Az eleje sokkal könnyebb, mint amire számítanál
Ránézésre nem egy apró motor.
Amikor azonban elindulsz vele és elkezded bedönteni, az eleje meglepően könnyed.
Nagyon könnyen fordul.
Az első kerék gyorsan reagál, a motor szívesen esik be a kanyarba, és sokkal agilisabbnak érződik, mint amit a mérete alapján várnánk.
A hátulja viszont már más történet.
Ott jobban érezni a motor tömegét és hosszát. Nem követi ugyanolyan könnyedséggel az első részt, ezért az egész motor mozgásában van egy érdekes kettősség.
Az eleje azt mondja:
menjünk.
A hátulja meg egy pillanattal később:
jó, megyek.
Nem feltétlenül rossz ez. Sőt, ettől is van saját karaktere.
Gázon még érdekesebb
A Pan America ST-ben az a jó, hogy nem kell különösebben keresni az élményt.
Ha elkezded rendesen használni a gázt, a motor hátulja is életre kel. Terhelésváltásnál és erősebb kigyorsításnál érezhetően mozog alattad, és néha szinte azt érzed, hogy keresztbe akarja tolni magát.
Nem steril.
Nem olyan, mintha egy algoritmus minden apró reakciót kisimítana, mielőtt eljutna hozzád.
És pontosan ezért tud szórakoztató lenni.
Van benne erő. Bőven.
A Pan America ST nem az a motor, ahol azon kell gondolkodnod, hogy vajon maradt-e még tartalék.
Van.
Gázadásra határozottan megindul, országúton pedig nagyon könnyű vele olyan tempóhoz érni, ahol már nem a motor lesz a szűk keresztmetszet.
De az igazán érdekes része nem is önmagában a teljesítmény.
Hanem az, ahogyan leadja.
Nem csak gyors.
Van benne egy kis agresszió is.
A gyorsváltó lehetne jobb
Nem minden részlete ennyire szerethető.
A quickshifter például nálunk nem tartozott a motor legerősebb pontjai közé.
Működik, de nem az a vajpuha, szinte észrevehetetlen rendszer, amit néhány konkurensnél megszoktunk. Bizonyos fordulaton és terhelésen kifejezetten darabosnak tud érződni.
Egy ilyen kategóriájú és árú motornál ezen lehetne még finomítani.
De érdekes módon még ez is valamennyire beleillik a Pan America egész karakterébe.
Nem egy steril gép.
És akkor jön a GS-kérdés
Ebben a kategóriában előbb-utóbb minden út a BMW R1300GS-hez vezet.
Nem azért, mert feltétlenül az a legjobb motor mindenkinek, hanem mert annyira erős viszonyítási pont lett, hogy szinte lehetetlen kikerülni.
A Harley viszont szerintünk pont ott érdekes, ahol nem akar GS lenni.
A BMW elképesztően kifinomult. Könnyű kezelni, nagyon okosan dolgozik alattad, rengeteg helyzetben szinte természetellenesen egyszerűvé teszi egy ekkora motor használatát.
A Harley ezzel szemben:
karakteresebb.
Nyersabb.
Kicsit több figyelmet kér.
És ettől bizonyos helyzetekben sokkal emlékezetesebb is.
Nem tökéletes. De nem is akar az lenni.
A Pan America ST-ben vannak dolgok, amiken lehetne még csiszolni.
A hátulja nem olyan könnyed, mint az eleje. A gyorsváltó lehetne finomabb. És vannak riválisok, amelyek összességében homogénebb, kiforrottabb csomagot adnak.
Csakhogy egy hét után nem feltétlenül arra emlékszel vissza, hogy melyik motor váltott 3-ból 4-be a legsimábban.
Hanem arra, melyiken volt jó ülni.
És a Harley ilyen volt.
A Dongó Duó véleménye
A Pan America ST nálunk nagyon gyorsan megszerettette magát.
Nem azért, mert mindenben jobb lenne a konkurenseknél.
Hanem azért, mert van saját válasza arra, milyen legyen egy nagy, erős, modern túramotor.
Nem másolja a GS-t.
Nem akar Ducati lenni.
Nem próbál japánosan tökéletes lenni.
Harley maradt.
Csak közben megtanult nagyon gyorsan kanyarodni is.
És amikor eljött az idő, hogy visszaadjuk, egyáltalán nem volt kedvünk hozzá.
Ez általában elég jó jel.
